Még az elején szögezzük le, nem igazán vagyok oda a vámpíros filmekért. Nem is láttam sokat, konkrétan a poszt tárgyán kívül kettőt, az Interjú a vámpírral-t és a Queen Of The Damned-et.
Vasárnap azonban megnéztem a Twilight-ot. És az a helyzet, nem bántam meg!
Sőt, tetszett!
Pedig szentül meg voltam győződve, hogy ez is a szokásos kardozós-baszós „C” kategóriás horrorfilm.
Fater már az első tréler óta mondja, hogy jó film, nézzük meg, de mindig halogattam. Ááhh vámpíros meg amúgysincs még szinkronosan…Aztán egyik nap Fater mutatta a film betétdalát amit a Paramore ad elő Decode címmel, ekkor határoztam el, hogy mostmár azért is megnézem!
A sztoriról annyit, hogy a főhősünk Isabella Swan (Kristen Stewart) Forksba költözik az apjához, új iskola, új környék, új emberek…Megismerkedik a titokzatos és jóképű Edward Cullen-el(Robert Pattison) akiről nemsokkal találkozásuk után kiderül, hogy vámpír, de csak állati vért fogyaszt – vega vámpír muhaha. Ahogy a páros egyre közelebb kerül egymáshoz Edward egyre nehezebben tudja féken tartani a lány illatának hatására feltörő ösztöneit, ráadásul megjelennek Edward régi ellenségei is.
Véleményem szerint a film első egy órája nagyon-nagyon jól sikerült, míg a második részben felfedeztem némi gagyit ami valószínűleg a kis költségvetés miatt volt jelen. Konkrétan az van, hogy mindenképpen kellett lennie benne valami rossznak, bossfightnak és ez a végén érződik a legjobban, az egy kicsit össze lett csapva, de az utolsó képsorok mindenképpen folytatást sejtetnek - egyébként van ez könyvben is, már 3 kötetnél jár és kint nagyon sikeres.
A színészeket, őszintén nem ismertem. Vagy ha láttam is őket valamelyik filmben akkor még nagyon fiatalok voltak és nem ragadt meg. Mindenesetre nagyon tetszett ahogy a szerepüket játszották, egyáltalán nem gagyi, nem gáz. És amiben nagyot csalódtam pozitív értelemben azaz, hogy sem kihegyesedő szemfogak, sem fokhagyma, sem ezüstgolyó, sem faéket szíven átdöfős jelet nem volt. Volt viszont szupererő, gyors mozgás, gyémánt szerűen csillogó bőr napfényben és………..Volvo C30. :P
Szóval nem bántam meg azt az időt amit eltöltöttem a filmmel és várom a következő részeket. Remélem attól, hogy már minden „titok”-ra fény derült a filmben a többi rész nem fog ellaposodni.
Végezetül a film trélere és betétdala :
Paramore - Decode from Paprika Christian on Vimeo.
Design by Simon Fletcher. Powered by Tumblr.
© Copyright 2010